Nagyjából egy hete azt modta nekem egy éppen aktuális hódító, hogy az a baj velem, hogy nem tudom mit akarok.

Ezen gondolkodom azóta.  Tulajdonképpen van benne valami. De nem hiszem, hogy egy általam vagy mások által felállított eszményképet kellene keresnem-hajszolnom. Kellenek persze elvárások, és én való igaz, sokszor hajlandó vagyok ezeket háttérbe szorítani. Ezt nem lenne szabad. Túl nagy kompromisszumokat kötök, és mikor csalódom, csak magamat hibáztathatom, hiszen látnom kellett volna az elején, hogy mire számíthatok.

Kompromisszumok, elvárások. Folyton ezeket hajtja mindenki. Főleg azt, hogy senki sem hajlandó ezekre. Mindenki fogadja el a másikat, ahogy van. Részben így gondolom én is. De azt hiszem eddig csak azok a kapcsolatam működtek, amikben azért áldoztunk magunkból, ha nem is sokat. De mégis képesek voltunk pont annyit csiszolódni, hogy szeressük majdnem feltételek nélkül egymást.

Próbáltam nem ellentmondásosan összefoglalni, hogy mit is gondolok.

De azt hiszem változni már nem fogok. Én maradok, aki voltam. Esetleg próbálok összeszedettebben, körültekintőbben választani, de ahogy magamat ismerem, két szép szempár és egy mosoly bármikor levesz a lábamról, és akkor hol lesznek már az elvárások?