Állandó bennem a vágy, hogy megtoroljam a sérelmeimet.

Csak nem mindig tudom, hogy hogyan kellene ezt tennem, aztán egyszer csak jön magától.  Nem akarom hagyni magam. Nem akarom, hogy tudják megbántottak. Kemény lennék a legszívesebben, csak nem mindig sikerül.

És most azon gondolkodom, hogy miért keveredek mindig ilyen szituációkba?

Ha visszagondolok a múltra, és számot vetek, akkor eddig még mindig megkaptam a saját magam kis elégtételét. A vége úgy is az lett, hogy azok az exek, akik nem engem választottak mások helyett, akik nem akartak velem lenni, akik szakítottak velem, akik egyszer csak eltűntek, vagy nem hívtak fel, a végén mindig megbánták a dolgot. Jöttek, és kértek legyek velük. De nekem akkora már nem kellettek. És ez kivétel nélkül mindig így történt. Még azokban az esetekben is, amikor kijelentettem, hogy ez más lesz. Ő nem jön. És jött ő is, és szánalmasak mind egytől egyig…

Lehet nagyon erős szavak ezek, de egy férfi tudja már eldönteni, hogy mit akar! Könyörgöm, ha egy lány adja magát, akkor annak örüljön, de nagyon! Ne utána húzza a száját, hogy kihagytam…milyen hülye voltam, Na, majd most hátha… Hát Nem! Nincs második esély. Ha elszúrtad, hát ez van. Én is elszúrtam nem kevésszer, de akkor már tudtam, hogy nincs tovább, mert elszállt a kezdeti varázs…

És ha elszáll, akkor már csak az öröm marad, amikor megkapom, amit akarok.

Most két pillanatra vágyom, de nagyon.

Két ember meghunyászkodását szeretném végig nézni, és élvezni minden pillanatát.

Mert megbántottak. Nem is kicsit…

Alig várom már, hogy az egyik összeszedje magát, és megtörje végre a hosszú - majd egy hónaposra sikeredett - csendet. Én pedig elmondom neki, hogy az rendben van, ha nem akarsz már velem lenni, de legalább szólj róla! Rájöttem én persze, de az nem megoldás, hogy egyik nap még vacsorázunk szerelmesen, a másik nap már a szeretődet hozod be a kedvenc helyünkre, ahol mindenki ismer, és mindenki lát. Te megalázol engem… nincs ezzel baj! Megalázod te még magad… nekem…

Azt is várom, amikor a másik felhív. Bár ennek nem tudom, mennyi esélye van. Elég kellemetlen lenne azt megmagyarázni, hogy az elmúlt 1 hétben miért nem kerestél, ha megígérted. De fogunk még találkozni, és az neked lesz kellemetlen. Mert már tudom, hogy szar ember vagy, csak jól tudod eladni a benned lakozó semmit.

Ezeket leírva sokat változtam. Régebben sokkal naivabb voltam. Állandóan azt vártam, hogy mikor hív, mikor ír? Ma meg már annyira nem érdekel. Nem számítanak most ezek a dolgok. Pasik eddig is voltak, eztán is lesznek.

És a lényeg, hogy a végén úgyis megkaplak téged! :)