Nyavalygok picit… Mert csalódtam. Megint persze. Tudom, fogok még. De hát hogy van az, hogy senkit nem lehet közel engedni magamhoz? Nevezhetném ezt naivságnak is, de én komolyan hinni akartam, hogy bízhatok az emberekben…

Az emberek alapvetően rosszindulatúak.

Ehhez hozzászoktam. De ahhoz nem, hogy ezzel mindenhol találkozzak bárhová is sodorjon a sors… na, ahhoz nem akarok!

Az emberek alapvetően irigyek.

Mert, ha valaki jobb valamiben, legyen az külső-belső érték, azt nehezen viselik. Kódolva van valahol a kib…ott DNS-einkben. Érdekes módon én el tudom nyomni magamban? Próbáljátok már meg ti is!

Az emberek alapvetően féltékenyek.

Talán, mert lusták arra, hogy maguk is olyanná váljanak, mint amilyenekre irigykednek. Én hiszem, hogy bármit is akarok elérni, el fogom. Csak tenni kell, meg kicsit türelemmel lenni.

Az emberek alapvetően hiszékenyek.

Ez persze nem hiba, csak a kényelmesebb útra való rábólintás. Nem mindegy, hogy hallgatsz valakire, vagy csak meghallgatod. A különbség óriási. Mi lenne, ha mindenki úgy ítélne, hogy előbb megismeri azt, amiről ítéletet mond? Persze a meleg kakiban is el lehet lenni sokáig, na de ki szereti a büdöset? Mondjuk abban még nem fagyott meg senki.

Tudom ezek után mindenki tarthat nagyképűnek, meg önteltnek. Lelke rajta.  Tudjátok, az vesse rám az első követ…

Azzal is tisztában vagyok, hogy nem vagyok egyszerű eset. Sajnálom. Akinek tetszik, az velem tart. Akinek nem annak szabad az út. Menjen, arra amerre értelmét látja. Ha kell, sétálok egyedül. Szeretek is, meg megy is… Jó éjt!