Túl-lenni

Mit is jelent túl lenni valamin/ valakin?

Túl tenni magad. Fejtegetni kellene ezt is. Ebben nem vagyok valami jó. Azt hiszem túlságosan szentimentális lélekkel születtem. Sokszor azon kapom magam, hogy már a dolgok bekövetkezésekor arra gondolok mennyire rossz lesz, ha majd elmúlik az érzés, élmény…

Először akkor éreztem ezt, amikor vége lett a giminek. Hónapokig sírtam otthon elalvás előtt, hogy vissza szeretnék menni. Nem akartam elfogadni a tényt, hogy lezárult egy korszak. Persze ezután jött az első nagy szerelem vége. Ezt már majdnem egy évig sirattam. És így tovább… Sajnáltam magam, a szerelmemet, az életemet. Hiányzott minden. A családja, a barátai, az élete, a hülyeségei, minden új tudás, amit már nem szívhatok magamba…

Majd a főiskolai évek sajnálata következett. Szerencsére ennek már nem adtam akkora teret, hiszen én magamtól döntöttem úgy, hogy elég volt. Ezért nem is fájt annyira. Talán.

Aztán a Veszprémből való elköltözés tett tönkre. Engem is, meg az akkori szerelmi kapcsolatomat is /milyen hülyén hangzik ez/.

De persze volt még ezer kisebb dolog is. A legtöbb fiukkal kapcsolatos. Mert valamilyen megfejthetetlen oknál fogva az életem jelzőkarói mindig egy hímneműhöz köthetőek.

Az egyik nem is olyan régi. A vicc az egészben, hogy valójában sosem volt az enyém. Mégis magamnak akartam követelni a fájdalmat, amivel az elvesztése járt. Ebben persze elég sikeres vagyok. Azt hiszem az egészről én tehetek. Mert rosszul csináltam. Ha nem vagyok annyira türelmetlen, és nem vesztem el a fejem, talán együtt lennénk. Bár ki tudja? Gondolom nem véletlenül alakultak így a dolgok. Ezzel vígasztalom magam. Hogy nem is lenne jó vele, ami  csak félig igaz, mert nem próbáltuk soha, nem tudhatom milyen lenne mellette élni. Egy biztos, néhány hónapja ő volt az egyetlen akihez gondolkodás nélkül odaköltöztem volna. Most meg rossz őt látni. Mert akkor jut csak eszembe igazán mennyit is jelentett nekem.

A sok-sok este nála. A sok-sok telefon és sms. A szavak, az élmények, a szerelmi vívódás. Vagy ki tudja mi volt? Lehet hazugság az egész. Az én érzéseim szegénysége. Ezt sem tudom.

Minden estre van még egy említésre méltó ember, aki valahogy mindig felbukkan az életemben. Kisebb- nagyobb szünetekkel, de megjelenik, és felkavar. Ö az, aki feledtetni tudná a fenn említett fiút. Mert ö megint csak olyan ember, aki nekem való. Rendelkezik, minden olyan tulajdonsággal, ami nekem kell, ahhoz, hogy együtt tudjak lenni valakivel. Bár ezt sem tudom teljes komolysággal kijelenteni, hiszen csak felszínesen ismerem. De amit eddig láttam, az mind tetszett. A képei, a zenéi, az életformája, a munkája, a szavai, ahogy rád néz. Az vele csak a baj, hogy azt hiszem sok lányra néz még így… tehát igazi pasi.

Mindezek fényében sajnos továbbra sem sikerült rájönnöm, hogyan is zárjam le a kapcsolataimat úgy, hogy azok évek múltával se szakítsanak fel semmilyen sebet. Persze az idő sokat segít, de ezzel is csak az az érzésem van, mint az antibiotikummal, hogy igazából nem gyógyít meg, csak kezeli bizonyos tüneteidet, de magát a betegséget nem fogja legyőzni… De vajon magamat hogyan kellene legyőznöm?

Ajánlott zene: www.youtube.com/watch