Úgy látszik a véremben van az állandó elégedetlenség, a változás, az önsajnálat, és a negatív posztok.
Megint itt vagyok. Próbálom elmondani mit érzek. Vagy mit nem? Kicsit dejavu érzésem van…mintha már próbáltam volna fejtegetni az érzést, amikor valami nem stimmel. Csak éppen azt nem tudod, hogy mi az? Nehezen szedtem össze a gondolataimat, hogy aztán elmondjam neked. Ez az igazán nehéz dolog. Most, hogy már elkezdtél/tünk tervezgetni, és egyre több dolog kötött össze minket. Pont ezért is léptem most. Még azelőtt, hogy túl fájdalmas lett volna az elválás. Nem azt mondom, hogy ,most nem az. Nem kellemes érzés, sőt…hiányozni fogsz az biztos.
De ismét igazolta magát a sors. Ha emberek nem illenek össze, hiába próbáljuk beilleszteni a fogaskerekeket, valahol el fog csúszni a dolog. Megy egy kicsit. Erőltetjük. De egy idő után kezd minden rossz irányt venni, és feszült leszel,és hisztis, és másra fogod a dolgokat. Máshol keresed a hibát, és mást okolsz az érzésekért. De egyszer ki kell nyitni a fiókot…. és elővenni azokat az apróságokat, amiket ha jól megnézel, igazán naggyá tudnának válni. Egy más helyzetben, egy más emberrel.
Tudom, hogy szerinted sokkal fontosabb a mélyebb szeretet érzése, mint a szerelem. De én nem akarok lemondani róla. Pillangó vagyok, és szárnyalni akarok. A fellegekben akarok járni, és egész nap csak álmodozni. Majd ezeket az érzéseket megszokván szépen szeretni a másikat. De egyik nélkül nem élhet a másik. Nem létező alapokra fektettük ezt a kapcsolatot, és nálam összeomlott. És ne hidd, hogy nem próbáltam meg helyre hozni. De nem ment. Legyőztem sok-sok előítéletet magamban, és mégsem vagyok képes téged szeretni. Szerelemmel. Más érzések megvannak veled kapcsolatban, és tudom, hogy mennyire jó ember vagy, és értékellek is, igazán! De mellettem nem lennél boldog, és én sem melletted.
