Vajon mi dönti el, hogy mikor is adjam vissza a zálogba kapott (plüss) kutyust?

A megállapodás úgy szólt, ugye, hogy ha majd túl leszel ezen az egész „együtt voltunk, de elmúlt” dolgon, vagy ha mással fekszem le….

Az egyik feltétel teljesült. De ez vajon egyet jelent azzal, hogy már túltettem magam a szakításunkon? Ha nem tudok rólad, és nem látlak, vagy nem hallom a hangodat, akkor elég jól elvagyok. De ha már egy kicsit is többet jutsz eszembe, akkor bizony szorul a hurok. A torkomon, és igen nagy erőfeszítésembe kerül, hogy ne halld a hangomon, hogy épp a sírás kerülget. Tudod, csak a torkom fáj. És az is igen rosszul esik, ha azt olvasom valahol,

hogy „ egy igen kellemes hölgy társaságában voltam”…

Nem is tudom hová tenni ezeket a dolgokat. Nem tudom mit is akarok. Az elmúlt időszak úgy telt el, hogy nem találkoztunk, mert annak nem lett jó vége. Gondolom, ez lenne most is, ha találkoznánk… nem tudom?

Régebben sokszor éreztem úgy, hogy nem tudom, miért vagyunk együtt? Most mégis, amikor otthon egyedül alszom el, bizony tudom értékelni azt, mikor még úgy mentem haza, hogy az első emeletről, már azt lestem, hogy vajon nyitva, van-e már a rács? Vagyis otthon te vársz-e rám?

Persze az élet megy tovább. Próbálkozom én is. Talán vagyok én is néha kellemes fiú társaságban, de egyelőre nem az igazi egyik sem.

Szóval a kutyád még marad egy darabig….