Tanulok.

Gondolom segít, ha leírom az érzéseimet. Nem is nektek, inkább csak magamnak. Sokat olvasgatom úgyis a leveleimet, így egyszerűbb lesz.

Csalódtam. Ismét. És továbbra sem tanulok belőle. Már annyiszor megfogadtam, hogy nem hívom fel többé, és nem megyek vele moziba,és nem féltékenykedem, és nem kérdezgetem, hogy mi van a csajokkal? De nem megy. Valahogy nem tudom megemészteni, hogy utánam is lehet boldog valaki mással. És, ha mással lesz, akkor tőle is úgy fogja kérdezni, hogy szereti-e még, mint tőlem kérdezte. Kétségekkel a szemében? Talán most is az lenne a válaszom, mint régen,de tegnap megint megfogadtam, hogy többé nem! És nem is vagyok biztos benne, hogy egy igen tükrözné a valóságot, mert könnyen meglehet, hogy csak a keserűség beszélne belőlem.

És ami a vicces az egészben, hogy nem kérdezi! Mert már nincs láng-ocska. Elmúlt.

Ő jó ember, csak fél, hogy " valaki bánt valakit". Ennek ellenére megtette. Nem figyelt rám. Ment az sms-szerelem egész este. Meg az elementem wc-re 20 percre,mikor senki nem volt előttem. Én meg ülök a legszebb moziban, a legszebb film után...nézem a plafont, és csak potyognak a könnyeim. Mert ő, egy laza mosollyal közli, hogy nincs már közünk egymáshoz, és nincs jogom kiakadni sem. Akkor most mondom, hogy de, igenis van! Mert egy baráttal szemben is bunkóság, amit csinált. És ő pedig mosolyog...és úton van egy olyan élet felé, amiben én már nem szerepelek, és amiben ő boldog lesz. Jól van, nem tudok tenni ellene, és áldásom is rá! Csak én ne tudjak róla!