Üres a lépcsőház... még sötét van. Utcai fény világít be a kis ablakon, valaki horkol a második emelet környékén, én pedig a lépcsőn ülve sirdogálok halkan.
Hogy jól vagyok-e? Nem. Vannak már jobb napok, de alapvetően a helyzet sokat nem változott. Annyival könnyebb csak, hogy nem látlak. De azért el kell hitetnem, hogy minden rendben. Magammal leginkább... És persze nem sikerül. Nevetséges az egész. Mitől lennék jobban? Hiszen ez a dolog nem múlik el magától. Majd jön valaki más, akiért lehet rajongani,és akkor egyszer csak azt érzem, hogy vége van, hogy elengedtem. De most még a kínos kérdéseknél nem tudok a szemedbe nézni. Csak rávágok valami hülyeséget... Jól vagy? Igen. És sokat dolgozom, és nem randizom,és nem miattad vagyok itt, mert csak most esett le a hülye facebook státuszod. Én azt hittem az az előző estéről szólt. És mikor leesik egyszerre szánalmasnak éreztem magam. Pedig teljesen kiakadtam, hogy akkora ez a város, miért kell pont veled találkoznom.
Egyébként meg tudnám miért érdekel, hogy hogy vagyok? Mondjuk ha belegondolok engem sem érdekelne. Szerintem nem is beszélnék magammal. Pedig mostanában már szoktam. Utólag borzasztó okos vagyok... és jónéhány átzokogott éjszaka után eljutottam odáig, hogy képes vagyok józanon is megbírkózni az estékkel. Veletek, a vendégekkel, veled és magammal...
Délután 3 óta várom, hogy elkezdjen esni. De az időjárás volt annyira jófej, hogy megvárta, amíg elindulok haza... Kegyes volt velem. Mert azt hiszed a szakadó esőben állni jó. Mert majd megtisztít. Fenéket! Nem fog soha semmi.
Nem tudok sírni. Pedig annyira szeretnék! De nem megy. Csak belül zokogok egész nap. És ez a legrosszabb, mert nem könnyebbülsz meg. Csak sajnálod magad, és várod, hogy vége legyen. Hogy elmúljon. Mert el kell múlnia. Mert ha nem, akkor beledöglesz. De annyi mindent túléltél már, ezt is túlfogod. Talán. Ha nem, majd elmenekülsz... Vagy maradsz. Csak, hogy legalább lásd. Csak, hogy félvállal átöleljen, te meg adj neki egy puszit mert addig is a közeledben van. Szánalmas? Lehet. De legalább vannak érzéseim... Nem érdekel mit gondolsz. Felvállalltam. Bántsatok csak nyugodtan. Fogalmatok sincsen mi van bennem.
Nem tudom lehet-e szomorúbb zenét hallgatni. És lehet-e többet inni, mint amennyit én iszom két hete. És lehet-e többször vágyni arra, hogy olyan állapotba kerülj, hogy ne tudj gondolkodni... Mert minden egyes józan pillanatod arról szól, hogy miért vagy ekkora barom? Hogy egyszer az életben miért nem volt benned tartás? Hogy egyszer az életben miért nem tudtál gondolkodni? Hogy miért nem tudtál hazamenni aludni? Hogy miért nem tudtál nemet mondani? Hogy miért voltál ekkora hülye? Hogy miért nem tudtad csak egyszer nem elcseszni?
Ha most itt lennél, csak annyit tudnék mondani, hogy sajnálom...
Ma is megkaptam, hogy nem tudom mit akarok. De tudom. Nagyon jól tudom, mégis mindig az ellenkezőjét teszem. Rengetegszer tudom, hogy ha belekezdek valakivel valamibe, az mennyire lehet életképes. Csak elnyomom. Megmagyarázom magamban, hogy ez most más, aztán meg nevetek csak rajta. Vagy szenvedek, mint tavaly nyáron... pedig arról tisztán tudtam, hogy nem gondolhatom komolyan.
Nem ismerlek téged sem. De egy valamit tudok, és persze ez csak az én oldalam... Tudnálak szeretni. Úgy szeretni, ahogy talán egyszer szerettem... Amikor még elhittem, hogy létezik egyáltalán a szerelem. Mert már nem hiszem el. Vagy ha igen, akkor az nem velem történik meg. Mindig rettegek, hogy többé nem leszek szerelmes. Illetve attól rettegek, hogy nem találok olyat, ak engem is szeret... És lassan beigazolódni látszik ez is... (De nem baj, mert így az enyém marad. Az én szerelmem lesz, amihez csak én kellettem, senki más. Független tőled, a körülményektől, az időtől. Csak az enyém. Nem szennyeszi be senki, és semmi.)
Nem baj. Kell ez is. Tanulok ebből is. Ha nem halok bele, márpedig nem fogok...
Minden vágyad, hogy lásd, de valójában tudod, hogy nem lesz jó. Mert napok óta teljesen kivagy miatta. Folyton rá gondolsz. Mert, ha nem cseszed talán lett volna belőle valami. De arra is gondolsz, hogy egyébként is kb. ennyire lenne oda érted. Mert az igazi kapcsolatok nem úgy indulnak, hogy valakire annyira rá legyél kattanva, hogy már a pultban is alig bírsz magaddal. És indult az őrűlt kémia. Menjünk inni, hogy teljesen elengedd magad. Amikor a wc előtt csókolóztok, és jó. Mert igazából keveset, és régen csókolóztál. Jól esik. Csinálnád még. És már ott ezerszer lepörgetted milyen lesz vele. Asztal alatt simi. Nem érdekel, hogy a többiek is látják. Beindultál. De vállalod. Magadat. Hányan csinálják így vajon. Talán mindenki más is vállalja. Érdemes...
Szexeltek. Rossz ez a kifejezés. Nem szeretem, mert nem árnyalja a lényeget. Mert ez lehetne szeretkezés, mert egy oldalról mindenképpen van érzelem. De lehetne dugás is, mert ahhoz eléggé élvezet orientált. utána alvás. Vagy legalábbis próbálok. De nem megy, mert nem akarom idegesíteni, hogy itt köhögök. Mindjárt kelni kell, de édes lesz az egész napos fáradtság.
Elcseszed.
Ismét ivás, ismét kémia, csak másvalami veszi el az eszedet... Nem a tested akarja, nem is az agyad... csak ami módosítja... Csalódtál ma. Egyébként is kurvára kiakadsz ha a dolgok nem úgy történnek, ahogy elképzeled... Türelem. Miért nem ismerem ezt a szót?
Nem kellett volna. Bár hosszútávú terveidbe belefér a pasi, aki indokokat keres, miért nem járna veled. (Pedig erről még szó sem esett. Kíváncsi lennék, hogy mit mondana tök őszintén arról miért nem járna velem. Van pár indok a fejemben, tudom jól.)
De nem adsz rá túl nagy esélyt... szóval elcseszed, mint mindig. Csak az a baj, hogy idióta vagy, mert nem volt mit...
- Mit iszunk cucuka?
- Vodkaszódalime-ot, most jött szóda. Savas vízből nem szeretem.
Van az az állapot, amikor megiszol 2 vodkaszódát, és már nem tudod mi van...
Új munka, új hely, új emberek, új lehetőségek... de a szabály a régi: nem kavarhatsz a munkatársaiddal. És persze, hogyan tudnád ezt betartani, mikor legalább 3 olyan pasit választhatnál, akikkel hmmmm... és a poén, hogy mind a 3 próbálkozik nálad.
És én persze megint a rossz döntést hoztam. Vagy ki tudja? Ha vele olyan jó lett volna, talán egy hét után nem egy ágyban kötünk ki... Lehet ismerkedni kellett volna. De egy másik vélekedés szerint előbb a szex, utána meglátjuk működik-e a többi. Hol vannak már a randik, meg az átbeszélgetett éjszakák, mint 3 éve Veszprémben, reggel az ablakban ülve... ahol azt mondják nekem, te vagy elképzelt álmaim egyike...
Nem hiszem, hogy lesz ilyen többé. Marad a jól megválasztott helyszín, meg a fergeteges orgazmus, hajszolva az igazit, aki majd jól beléd szeret. Marhaság. Nem fog. Nem lesz. Nem jön. Nem kell!
Abban az egyben igazad volt, hogy sok az elvárás, mert hát nem járunk. Erre legalább hat indokot fel tudott sorolni... (köztük a párduc minta szeretetét...a többire már nem emlékszem,) de ha belekezdtél valamibe, akkor tudd mik a játékszabályok. És ezeket nem fektettük le. Szóval elcsesztem... meg te is! Elcsesztük, mert bele se kellett volna kezdeni, mert nem etikus,velem szemben...
És mert,én sem tudom ki vagy, mert nem tudom honnan jöttél, mert nem tudom mik az álmaid, mert nem ismerlek, mert nem is foglak... De én legalább akartam...
Nagyjából egy hete azt modta nekem egy éppen aktuális hódító, hogy az a baj velem, hogy nem tudom mit akarok.
Ezen gondolkodom azóta. Tulajdonképpen van benne valami. De nem hiszem, hogy egy általam vagy mások által felállított eszményképet kellene keresnem-hajszolnom. Kellenek persze elvárások, és én való igaz, sokszor hajlandó vagyok ezeket háttérbe szorítani. Ezt nem lenne szabad. Túl nagy kompromisszumokat kötök, és mikor csalódom, csak magamat hibáztathatom, hiszen látnom kellett volna az elején, hogy mire számíthatok.
Kompromisszumok, elvárások. Folyton ezeket hajtja mindenki. Főleg azt, hogy senki sem hajlandó ezekre. Mindenki fogadja el a másikat, ahogy van. Részben így gondolom én is. De azt hiszem eddig csak azok a kapcsolatam működtek, amikben azért áldoztunk magunkból, ha nem is sokat. De mégis képesek voltunk pont annyit csiszolódni, hogy szeressük majdnem feltételek nélkül egymást.
Próbáltam nem ellentmondásosan összefoglalni, hogy mit is gondolok.
De azt hiszem változni már nem fogok. Én maradok, aki voltam. Esetleg próbálok összeszedettebben, körültekintőbben választani, de ahogy magamat ismerem, két szép szempár és egy mosoly bármikor levesz a lábamról, és akkor hol lesznek már az elvárások?
Gondoltam ha már februárban nem írtam, akkor most gyorsan számot vetek mi is törént ebben a rövidke kis hónapban.
Munkahelyeim száma: 2
Gyakorlatilag megint 7-ből, 7 napot munkával töltök. Ha nem a Liszten randalírozok az italok között, akkor egy budai Galériában próbálok beletanulni a művészettörténet rejtelmeibe. Emelett már csak alvásra van időm, meg nagyjából havi 2 estés szórakozásra. Ahol meg nem is nagyon akaródzik felszedni senkit. Ez értehető, ugye?
Betartott fogadalmak száma: 1
Volt ugye egy fogadalmam, hogy kipróbálom milyen egyedül. (Újdonságnak hat, mert erről, azt hiszem nem tettem említést.) Mondhatni nem rossz, bár sokban nem tér el az eddigi életemtől. Kivéve, hogy már nem várok epekedve egy-egy telefont, vagy sms-t. És az én telefonszámlám is a felére csökkent... vannak jó oldalai is a szingliségnek, legalább megvehetem az idei tavasz legszebb szandiját... :D
Csalódásaim száma: 2
Jutott azért ebből is, de attól tartok, hogy lassan sebezhetetlen leszek, mert már különösebben meg sem viselnek ezek az események.
Az egyik a lenntebb említett menta teás fiúval esett meg. Finoman szólva sekélyes megállapítását halottam vissza az egyik kedves munkatársamtól. Semmi gond. Mit vártam? Hogy majd őrülten belém szeret, mert egy reggel szép emlékkel lépett ki végleg az életemből? Igazi naív feltételezés volt, dehát ez jellemző rám. Mindenkiről többet gondolok, mint amennyi valójában.
A másik egy régen elfelejtett fiú esete. Van ugye Ő a szép szőke zongorista. Próbálkozásaink száma: 3 . 3 év alatt, 3 kisérlet. Sosem jött össze. Vagy ő táncolt vissza, vagy én. Ezek között nagyjából mindig ugyanannyi idő telt el, és ezalatt vele is, meg velem is természetesen 360 fokot fordult a világ. Na de mi, ilyenkor úgy beszélgetünk hajnalig, mintha épp tegnap óta nem találkoztunk volna. Minden jó, minden csodás, minden stimmel. De egyszercsak történik valami, és a varázs elszáll... Magyarázatok száma: 0
Így indulok neki tehát a márciusnak. Remélem ebben a hónapban azért sokkal több izgalmas kalanddal szórakoztatnak majd az égiek...
két napja várom, hogy megcsörrenjen a telefon. alig alszom és émelygek. jamiroquai szól, bár tudom, hogy nem szereted. nem tudom összeszedni a gondolataimat. érzem, hogy fáj a fejem és írok csak, hogy könnyebb legyen. gyenge vagyok. kimondom. rád vágyom. újra, meg újra. kezem ráfeszül a tollra. s, míg a radiátor melegít, a testem remeg. minden erőmmel próbálom felidézni a szemed. és visszahozni a pillanatot, mikor a kezeddel a csípőmet szorítod. ott az ablakban, összeolvadt alakjainkban...
Még sosem volt eddig életemben ennyire érthetelen dolog, mint te vagy. Senki sem volt még ennyire távol tőlem, és mégis annyira közel, hogy érezzem, a hiányát.
Valamit ismét elvesztettem, vagyis inkább valakit. Emlékeimből próbálom felidézni az arcodat, és meg is van. Csütörtök hajnalban...
Már jó ideje töröm azon a fejem, hogy mi is ez az egész dolog köztünk. Ahhoz túl kevés, hogy nevezzem valaminek, ahhoz meg sok, hogy ne mondjam rá, hogy semmi. Valamilyen köztes állapot ez, amiben nem vagyok önmagam. Nem tudom miért vagy rám ilyen hatással? Egyszerűen leblokkolok, ha kettesben vagyunk. Nem találom a helyem, a szavakat, és inkább csak innám a tiedet, de te sem beszélsz. És annyira jó lenne végre egyszer úgy veled lenni, hogy elvarászoljalak, mert tudom, hogy képes lennék rá.
Azt mondtad nem passzolunk össze. Vicces, mert én is erre jutottam. Valami oknál fogva mégis őrülten vonzódom hozzád. És ez az érzés megőrjít, mert tudom, hogy elmész, és valószínűleg nem látlak soha többé...
És nem jön többé mosolyogva,(lábát húzva) puszit adni a homlokomra...
Hogyan kellene jól kezelnem egy olyan helyzetet, amit már nagyjából 7 éve nem tudok kontrollálni. Fejet hajtok hát a sors előtt.
De mindenek előtt talán tisztáznom is kellene mit akarok?
Semmiképpen sem akarok sérülni. Életemben először felfogtam, hogy most még van esély arra, hogy kihátráljak, még mielőtt belédszeretek. Ha ez nem történik meg, akkor bizony én leszek az aki olyan erővel csapódik a földhöz, mint amekkorával te csapódtál pár hónapja. És tudom, hogy szép dolog a repülés, de most túl közel van a föld, ahhoz, hogy el tudjam hibázni.
("A repülésnek is megvan a maga művészete, vagyis inkább fortélya. Abban rejlik, hogy megtanuld magad a földre vetni, és elhibázni azt. Válassz ki egy derűs napot, és próbálgasd. Az első rész könnyű. Mindössze annyi kell hozzá, hogy képes legyél teljes súlyoddal a földre vetődni, azzal az elhatározással, hogy nem baj, ha fájni fog. Ugyanis ha nem sikerül elhibázni a földet, akkor fog. A legtöbb embernek nem sikerül, és ha tényleg lelkiismeretesen próbálkoznak, egyre valószínűbbé válik, hogy úgysem sikerül. Tehát inkább a második rész, az elhibázás nehéz. Az egyik probléma az, hogy teljesen véletlenül kell elhibáznod. Semmi értelme szándékosan próbálgatni, mert úgysem sikerül. Az a lényeg, hogy félúton valami hirtelen elvonja a figyelmed, és ne is gondolj tovább a zuhanásra vagy a földre, vagy arra, mennyire fájdalmas lesz, ha mégsem hibázod el. Közismerten nehéz dolog nem gondolni erre a három dologra, a rendelkezésre álló egy röpke másodperc alatt. Emiatt nem sikerül sokaknak, akik örökre csalódnak ebben az egyébként mókás és igen látványos sportban.„)
Ahogy mondtad, mindig eljátszuk ezt időről-időre. Miért? Nem tudom mi értelme? Mert az én életem igenis fekete, vagy fehér! Vagy benne vagy, vagy nem. Ebben a játszmában nincsenek megtartható határok. Annál mindig is jobban vonzódtam hozzád, (és ez most nem a testiségről szól) hogy csak úgy tekintsek rád, mint egy barátra. Nem megy. Nem tehetek róla, ezért változtatni sem tudok rajta.
Persze most győzködöm magam, hogy az idő majd mindent megold... De nem fog. Egyetlen esélyem van a túlélésre: gyorsan elfelejtem ezt a pár hetet, meg beszélgetést, meg kávét, és duna-parti sétát, és vacsikat,és...... túlteszem magam ezen is. Menni fog. (sajnos)
És egy reggel úgy kelek majd fel, hogy nem fogsz hiányozni.
Először is arra gondoltam, hogy összefűzöm a bejegyzésemet egy tök jó képpel, mert az nekem mindig fontos, hogy a kép és a téma összefüggjön. Sokszor arról is nevezem el a bejegyzéseimet. Így történt ez majdnem most is. Az lett volna a címe,hogy: Mindig is akartam egy deszkás pasit. Mígnem lejött Z az emeletről és Jamirouai-t hallgattam megint. Ebben a számban volt a címet adó mondat...
Listám, és a kép szerepe:
A listán sorrendben vannak a kívánságaim, de a megírás után számoztam be őket, amikor írtam nem volt tudatos, mert akkor tuti sokkal többet kellett volna gondolkodnom.
Tehát a kép viszont rögtön megtetszett, nyilván mert mindig is vágytam egy ilyen pasira... tehát hol is áll a szeretett lény vágyása....???
Ma éjjel nem alszom.
Valahogy mindig olyan sokáig vagyok fennt. Folyon megyek valamerre, folyton vagyok valahol. Pedig ismét fél 5 van. Megint korán fekszem, és későn kelek, egy normális nap feltételeihez.
Holnap megint ez lesz, és azt hiszem szerdán csak azért nem, mert dolgozom.
Szóval ma este ismét sikerült olyan szerencsés állapotba hozni az agyamat, ami arra késztetett, hogy írjak egy listát és beletegyem a Boldogság nevű borítékba. Tollal írtam rá egy fiókban talált borítékra a szót, és darabokra tépkedtem egy másik borítékot, amire a kívánségaimat írom rá. Eredetileg Z-nek találtam ki a dolgot, de közben rájöttem, hogy én is akarok egy ilyen listát kíváncsiságból, hogy most mit hozok ki az életemből.
Tehát a boríték tartalma sorrendben:
1. Találkozni Jay-Kay-el.
2. Párkapcsolat, ha lehet egy régi vágyottal, az önelégülés miatt, de lehet valaki olyannal akire most vágyok, és nagyon jó lenne megkapni (körülmények)
3. Pénz
4. Sok ruha (design ruha)
5. Marketingesként akarok dolgozni
6. Rendezvényszervezés
7. Fotózás engem is és én is
8. Emberek vegyenek körül (nem számításból)
A célom az volt, hogy megörökítsem életem ezen pillanatát, és valami emléket hagyjak róla. Kicsit szentimentálisan (filmesen) egy papír borítékban hagytam a vágyaimat. De most leírtam ide is. Egyrészt azért, hogy ne veszítsem el, másrészt azért, hogy nektek is megmutassam, aki néha elolvastok, hogy milyen is vagyok én valójában.
Hát ez vagyok én.
(Büszkeséggel tölt el a gondolat, hogy ezt most megmutatom... ráébredtem magamra már egy ideje. Jórégóta kimondom és megteszem azokat a dolgokat, amiket mások nem mernek megtenni. Álmodoznak csak. Tudom, hogy ez nektek fáj, akik irigykedtek, de ha igazán megértitek miről beszélek, akkor ti is megteszitek néha ezeket a dolgokat.)
Ezek meg ti.
Hát ezért becsüllek én titeket, akik velem vagytok...
Túl tenni magad. Fejtegetni kellene ezt is. Ebben nem vagyok valami jó. Azt hiszem túlságosan szentimentális lélekkel születtem. Sokszor azon kapom magam, hogy már a dolgok bekövetkezésekor arra gondolok mennyire rossz lesz, ha majd elmúlik az érzés, élmény…
Először akkor éreztem ezt, amikor vége lett a giminek. Hónapokig sírtam otthon elalvás előtt, hogy vissza szeretnék menni. Nem akartam elfogadni a tényt, hogy lezárult egy korszak. Persze ezután jött az első nagy szerelem vége. Ezt már majdnem egy évig sirattam. És így tovább… Sajnáltam magam, a szerelmemet, az életemet. Hiányzott minden. A családja, a barátai, az élete, a hülyeségei, minden új tudás, amit már nem szívhatok magamba…
Majd a főiskolai évek sajnálata következett. Szerencsére ennek már nem adtam akkora teret, hiszen én magamtól döntöttem úgy, hogy elég volt. Ezért nem is fájt annyira. Talán.
Aztán a Veszprémből való elköltözés tett tönkre. Engem is, meg az akkori szerelmi kapcsolatomat is /milyen hülyén hangzik ez/.
De persze volt még ezer kisebb dolog is. A legtöbb fiukkal kapcsolatos. Mert valamilyen megfejthetetlen oknál fogva az életem jelzőkarói mindig egy hímneműhöz köthetőek.
Az egyik nem is olyan régi. A vicc az egészben, hogy valójában sosem volt az enyém. Mégis magamnak akartam követelni a fájdalmat, amivel az elvesztése járt. Ebben persze elég sikeres vagyok. Azt hiszem az egészről én tehetek. Mert rosszul csináltam. Ha nem vagyok annyira türelmetlen, és nem vesztem el a fejem, talán együtt lennénk. Bár ki tudja? Gondolom nem véletlenül alakultak így a dolgok. Ezzel vígasztalom magam. Hogy nem is lenne jó vele, amicsak félig igaz, mert nem próbáltuk soha, nem tudhatom milyen lenne mellette élni. Egy biztos, néhány hónapja ő volt az egyetlen akihez gondolkodás nélkül odaköltöztem volna. Most meg rossz őt látni. Mert akkor jut csak eszembe igazán mennyit is jelentett nekem.
A sok-sok este nála. A sok-sok telefon és sms. A szavak, az élmények, a szerelmi vívódás. Vagy ki tudja mi volt? Lehet hazugság az egész. Az én érzéseim szegénysége. Ezt sem tudom.
Minden estre van még egy említésre méltó ember, aki valahogy mindig felbukkan az életemben. Kisebb- nagyobb szünetekkel, de megjelenik, és felkavar. Ö az, aki feledtetni tudná a fenn említett fiút. Mert ö megint csak olyan ember, aki nekem való. Rendelkezik, minden olyan tulajdonsággal, ami nekem kell, ahhoz, hogy együtt tudjak lenni valakivel. Bár ezt sem tudom teljes komolysággal kijelenteni, hiszen csak felszínesen ismerem. De amit eddig láttam, az mind tetszett. A képei, a zenéi, az életformája, a munkája, a szavai, ahogy rád néz. Az vele csak a baj, hogy azt hiszem sok lányra néz még így… tehát igazi pasi.
Mindezek fényében sajnos továbbra sem sikerült rájönnöm, hogyan is zárjam le a kapcsolataimat úgy, hogy azok évek múltával se szakítsanak fel semmilyen sebet. Persze az idő sokat segít, de ezzel is csak az az érzésem van, mint az antibiotikummal, hogy igazából nem gyógyít meg, csak kezeli bizonyos tüneteidet, de magát a betegséget nem fogja legyőzni… De vajon magamat hogyan kellene legyőznöm?
Nyavalygok picit… Mert csalódtam. Megint persze. Tudom, fogok még. De hát hogy van az, hogy senkit nem lehet közel engedni magamhoz? Nevezhetném ezt naivságnak is, de én komolyan hinni akartam, hogy bízhatok az emberekben…
Az emberek alapvetően rosszindulatúak.
Ehhez hozzászoktam. De ahhoz nem, hogy ezzel mindenhol találkozzak bárhová is sodorjon a sors… na, ahhoz nem akarok!
Az emberek alapvetően irigyek.
Mert, ha valaki jobb valamiben, legyen az külső-belső érték, azt nehezen viselik. Kódolva van valahol a kib…ott DNS-einkben. Érdekes módon én el tudom nyomni magamban? Próbáljátok már meg ti is!
Az emberek alapvetően féltékenyek.
Talán, mert lusták arra, hogy maguk is olyanná váljanak, mint amilyenekre irigykednek. Én hiszem, hogy bármit is akarok elérni, el fogom. Csak tenni kell, meg kicsit türelemmel lenni.
Az emberek alapvetően hiszékenyek.
Ez persze nem hiba, csak a kényelmesebb útra való rábólintás. Nem mindegy, hogy hallgatsz valakire, vagy csak meghallgatod. A különbség óriási. Mi lenne, ha mindenki úgy ítélne, hogy előbb megismeri azt, amiről ítéletet mond? Persze a meleg kakiban is el lehet lenni sokáig, na de ki szereti a büdöset? Mondjuk abban még nem fagyott meg senki.
Tudom ezek után mindenki tarthat nagyképűnek, meg önteltnek. Lelke rajta.Tudjátok, az vesse rám az első követ…
Azzal is tisztában vagyok, hogy nem vagyok egyszerű eset. Sajnálom. Akinek tetszik, az velem tart. Akinek nem annak szabad az út. Menjen, arra amerre értelmét látja. Ha kell, sétálok egyedül. Szeretek is, meg megy is… Jó éjt!
Rájönni a dolgokra, nagy igazságokra és kimondani őket. Ez nagyon nehéz, ha nincs megfelelő partnered, mert az addig szép és jó, h te kitalálod ezeket, de mit sem ér, ha nincs akivel átéld, megbeszéld...
Tegnap volt mellettem valaki, akit alig ismerek mégis sok jó élménnyel gazdagodtam az elmúlt pár hétben. Csakis azért mert érti miről beszélek neki. Tudom, hogy van még ilyen ember az utcán, a metróban, az Ikeában, meg a munkahelyeken, de valamiért mostanában nem találom a hangot velük. És leginkább a barátaimmal nem találom a hangot. Elvesztem kicsit ebben a nagy világban, és pár hete azt hiszem céltalanul bolyongok, várván a pillanatot, amikor végre minden újra a helyére kerül. Csak ez most kicsit más, mint eddig, mert tennem kellene. Csak olyan fáradt vagyok néha. És nincs kedvem napról napra harcolni. De megoldom persze, megyek tovább, mint mindig.. csak kell itt is lenni. Lent kell lennem, hogy fel tudjak jutni. És szerencsére jól haladok...
Ehhez kell a beszélgetés...
Gondolkodtunk kapcsolatokról szerelmekről, és arról, hogy vajon miért vannak másoknak is hasonló problémáik, mint nekünk.
Eszembe jutottak a ''lezáratlan'' kapcsolataim. Minden egyes lángolás és szerelem csak azért volt olyan jó, mert nagyjából az összes viszonzatlan maradt. Emiatt is volt ez az enyém. Mert csak a saját őszinte szerelmem emléke maradt meg. Senki sem szennyezte be a saját felém irányuló szerelmével.
És ekkor elkezdtem gondolni egy legutóbbi általam még feldolgozatlan – és amint az előbb fejtegettem lezáratlanul maradó – fiúra.
Ebben az egészben a beszélgető társam szerint az a legrosszabb, hogy nem mondhatod el neki, hogy rá gondolsz. De szerintem nem ez a legrosszabb, mert bármikor elmondhatod. Az a legrosszabb, hogy ezzel nem hatsz rá. Mert őt sajnos nem érdekli, hogy te oda vagy érte, egyszerűen és fájdalmasan,de nem érdekli. Az a legrosszabb, hogy nem tudja értékelni és viszonozni. És sohasem fogja. És ilyenkor ha van némi józan eszed belegondolsz, hogy hány másik fiú érzéseit tojtad le magasról. Ilyenkor fog fájni igazán… Mert tudatosul…
És te ott ülsz egy fiúval és közben mind a ketten azon gondolkodtok, hogy miért nem kaphatjuk meg azt amit szeretnénk. Csak az a baj, hogy közben én másra gondolok… És ezzel akaratlanul is megbántom...
Megpróbálom összefoglalni, bár nem lesz egyszerű...
One (Hétfő)
22:00Randim volt, Mr. M-mel, akivel ezt már 3 hete próbáljuk összehozni. Elég jól ment minden, kivéve, hogy megáztam, és a bora sem ízlett. Nem baj, gondoltam annak is örülök, hogy végre vele vagyok. Ennek ellenére mikor indulóra fogtam, nem tetszett neki a dolog. Jött az unalmas szöveg, hogy neki ahhoz nincs kedve, hogy felesleges köröket fusson… Nekem meg ahhoz nincs kedvem, hogy csak úgy minden futkosás nélkül megadjam magam, tehát irány haza, majd a buliba. Búcsúzóul két puszi. Én meg azt gondoltam legyen inkább csók… Adtam, de nem kellek azóta sem. Pedig megpróbáltam értésére adni, hogy működne. De neki inkább töri TZ-re készülő, 18 éves lányok kellenek. Hát jó kezemet felteszem…(de az ingem nem gombolhatod tovább) ... csináld csak.
01:30Szokásos hétfő esti Baarpult party. A szokásos programmal. Csillagszemű ma már 3-szor felhívott. Kétszer, hogy elmondja este nem jön, majd egyszer azért, h mégis jön, miattam. Na ez már régen rosszul kezdődik, mert mit kezdjek én vele teljesen készen? Ő erősködik, h miattam (!) nem csinálja ki magát. Persze, hogy készen volt, és miután én finoman az értésre adtam, h ez nekem nem tetszik, egy szőke cicával vigasztalta magát. Köszi
Valamikor hajnalban… Na és arról meg említést sem teszek, hogy a kedves pultos fiú elfelejtett felhívni.
Two (Kedd)
Unalmasnak tűnő napomat esti telefon dobta fel. A hívó egy 20-as szám. Már reménykedtem, hogy a tegnap esti fiú… de ez egy régi ismerős volt, új számmal. Kicsit meglep, hogy az ő hangját hallom, mivel neki nem adtam meg az új számomat. Oda se neki ő megszerezte. Finomkodó beszélgetés arról, hogy mi van velem, hogy vagyok.
Persze gyorsan a lényegre tér: Mikor kelsz reggel?
Válasz: későn, de nem akarok átmenni, talán holnap…
Erre ő: Jójó, megbeszéljük. Szia!
(Szívesen mentem volna. Csak aza a baj, hogy akkor meg már el nem akarok jönni többé. Így kevésbé fáj.)
Three (Szerda)
Kezdem úgy érezni, hogy ez a hét eddig is elég mozgalmas volt, sok lesz ez nekem. De hát akkor még nem is sejtettem, hogy az igazi nagy durranás ma hajnalra ígérkezik.
Szerelmi vallomás. Nem mástól, mint egy nagyon kedves baráttól. Sejtettem, hogy ez lesz a közeledésem vége, de én azt hittem, hogy már az elején letisztáztam a dolgokat, és úgy gondoltam, hogy fog ez működni barátságként is. Hát nem működik. Vagyis, működne, csak rám tört a pánik,és pici szünetet kértem…
Amúgy az eset félig szóban, félig sms-ben történt, félig részegen… de legalább őszintén meg tudtuk beszélni. Nagy ritkaságnak számít. És azt mondanom sem kell persze, hogy a sors fintora: akinek kellenék, az nekem nem kell. (Bár már azon is erősen kell gondolkodnom, hogy nekem ki kellene?
(Azt hiszem itt az ideje megnyugtatnom mindenkit - hogy ha valamelyik olvasóm magára ismerne - történetem szereplői kitalált személyek. Hahaha...) :)
Four (Csütörtök)
Pontosan nem is tudom már az idejét annak, hogy mikor és hogyan beszéltem azzal a bizonyos „Balaton Sound-os” fiúval utoljára, de arra emlékszem, hogy pozitív élmény volt. Kedves volt, udvarias és független. (!) Mégsem lett a dologból semmi. Nyilván, mert annyira mégsem volt nekem való. Erre ma hajnalban tanú bizonyságot is tett…
Sms-em érkezik valamikor hajnalban. Fenn vagyok még, nem tudok aludni. Meglepődve veszem észre, hogy ki is írt nekem. Tulajdonképpen még örültem is. Nahát talán igazamondás, hogy akkor is jöhet valaki, amikor nem is számítasz rá. Ez a fiú meg egyébként is nagy kaméleon. Felbukkan, eltűnik… és így tovább. Nos vissza a tárgyhoz. Sms-ben érdeklődik adrága hogylétem felől, na ér arról mellékesen, hogy bánom-e azt, ami köztünk történt a nyáron? Nem is értem mire gondol, hiszen még csak egy csók sem csattant. Meg is kérdezem mire gondol, arra, hogy azt bánom-e, hogy semmi sem történt. Bizonygatni kezdi, hogy az a flört azért nem volt Semmi! Na jó legyen! Tényleg volt egy kis pezsgés. Majd megkérdezi, hogy miért is nem fordult komolyabbra köztünk a dolog? Erre őszintén elmondom, hogy volt még valaki akkor az életemben, és nyár volt, meg egyébként is ki tudja? Erre ő – megpróbálom pontosan idézni- „Halkan megjegyzi” hogy akkor is volt, és jelenleg is van nagybetűs „Barátnője”. Na itt szakadt el a cérna! Mintha valaha is nyomultam volna rá egy szóval is! Halkan megjegyzi??? Mi van? Kit érdekel, mert engem nem!
El is küldtem halkan a fenébe!
Five (Péntek)
Munkatárs fiú szédít egész nap! Nem viccel! Ő simán feljönne hozzám aludni. Meggondolja magát. Még jó! (másik fiú tetszik… de ez titok)
Six (Szombat)
A mai napomat már félig tudatosan úgy alakítom, hogy nehogy csorba essék kellemes kis hetemen. Estére bulit ígéra tegnapi fiú. Egyéb munkatársak kíséretében. Ekkor kezdődik a reménykedés, hátha a kiszemelt is ott lesz. És láss csodát!Ott volt. Kicsi tánc, sok-sok Jack-alma és bátorság… majd haza. Eszement érzéki fiú.
Seven (Vasárnap)
Hetedik napon én is pihenek. De azér picit sajnálom, hogy nem gabalyodtunk jobban össze. Talán ha úgy alakult volna a dolog, még lehetett is volna belőle valami…
De hát ki tudja? :)
Hétfőn ismét a szokásos Baarpult party, a szokásos programmal…
Csak a szokásos. Van egy pasi. Nagyon bejön persze… na de ez azért más, mert a srác a megszólalásig hasonlít az általad imádott énekesre. (nem vagyok az a típus, aki minden idióta sztárba beleesik, de Jay-Kay, az Jay…)
Persze a hasonlóságról már azelőtt is tudtam, mielőtt még megismertem, hiszen már hallottam róla kis lakótársamtól. Ők együtt dolgoznak, és elég jól elvannak egymással. Ebbe a képbe sikerült belerondítanom.
Első élményem: Ülj le! – erőszakos, és persze részeg.
De azért baromi jól néz ki! Jobban is, mint azt reméltem. Nem jó hír! Van csaja. Persze, hogy ne lenne! Csodálkoznék, ha nem lenne neki is egy Katája, Lillája, Rékája… ki tudja mije.
De azért úgy látszik ez neki nem túl nagy visszatartó erő. Próbálkozik keményen. Közben megtudom, hogy kapott némi hátszelet, kedves lakótársamtól. Lehet kicsit túl nagy szelet is, mert pofátlan és erőszakos. Nem túl szimpatikus. 10 perce sincs nálam, de már megdugna… Mi van? Nem nagyon értem. Vagyis, de csak nem esik túl jól. Na de ösztönök irányítják. Férfi, elnézzük neki. Leszerelem még párszor. Bevágja a durcit, és elkezdi, hogy akkor ő megy haza. Győzködjem, hogy maradjon, miközben rám akarja törni a tusoló ajtaját?
Áááá, nem érdekel annyira… bár szexi, az kétségtelen. Volna kedvem hozzá, de hát ez már nem járja. Következő próbálkozását erősen hárítom. Elindul haza. Én felháborodom, és kiosztom kicsit! Fel sem fogja, csak néz bután. Nem érti a dolgot. Azt hiszi neki nem lehet ellenállni? Nehéz is! De ennek így már nem sok értelme… nem nyerte el a tetszésemet.
Másnap Facebook üzenetben érdeklődöm, hogy hogy van? Tegnap jól bekészült! stb. Udvarias válasz.
Első bocsánat kérés.
Második élményem: Helló! – A fenébe, még mindig jól néz ki.
Teraszon ülnek. Háttal persze, hogy még véletlenül se lássam. Kár. Isznak párat, mennek tovább. A fenébe, hogy ma is dolgozom, ebből is kimaradok. Lehet nem is baj. Hadd legyen ez is fiús buli. Kis bók azért belefért. Zavarban vagyok. Nem nagyon élvezem a helyzetet.
Eltelik szépen az este. Andris megérkezett úgy 1 óra körül. Kissé feldúlt. Mesél,mesél,mesél. Meg is értem, én is kilennék…
Fél kettő, 4 nem fogadott hívás nála… majd elindul a bokszolás. Gyertek ki. Én biztos nem! Esik. Gyere be te! Úgyis lassan haza kellene menned, nem várnak otthon? (kis csipkelődés belefér). Gyere ki miattam! Nem megyek, gyere te ide miattam! Jó, várj!
Nem vártam, aludtam. (volna, ha tudok, de jön az sms.) Majd jött ő is. Nem is tudom mit vártam. Annyira nem voltam oda az ötletért, de ha már eljött lássuk mi lesz…
Alig várom, hogy elmenjen… nem jó érzés. Alszom inkább. Másnap semmi. Nem érzek semmit. Talán csak azt, hogy nem kellett volna. De nem számít annyira. Nem foglalkozom vele. Nem is érdekel, hogy nem keres. Nem erről szólt. Csak tudnám miről?
Hétfőn további csend. Facebook-on írok neki. Nem akarok feszengeni emiatt. Vegyük lazán, jó, már csak Andris miatt is, jó?
Második bocsánat kérés.
Szerda este. Iszogatnak, csatlakozhatok? Gyere. Megyek. Apa cuka. Eléggé gyászos a hangulat. Valaki mindig elcseszi. Felesleges feszültségek. Mennem kellene inkább. Vagy innom még. Iszogatunk. Lassan oldódik mindenki. Jó a hangulat. Viccessé kezd válni a helyzet. Menjünk tovább lassan. Ok. De várjunk, jön még egy cimbi…
Nem túl szimpatikusan adja elő magát. „Mi szél hozott?” – mi van? Forgószél… nem is értem mit akart ezzel, béna poén.
Honnan ismeritek egymást. Nagy mosolyok. Az attól függ kitől kérdezed? Nevetés.
Majd nagyképűen leribancoz. Szép-szép. Védjem magam? Vagy mi? Nem mintha lenne miért… csak, mert tetszett valaki, és egyszer volt egy jó estém (lehetett volna jobb is)?
Ezután igen furcsa dolgok következtek. Beszélgetünk, lazán, őszintén. Először még majdnem jó fejnek is gondoltam, levetkőzve az alapvető unszimpátiát… tévedtem, vagy 3 percre.
Elkezd azzal jönni, hogy a kis barátja mennyire teli van… homlokomat ráncolom. Jól hallok? Ezt el sem hiszem. Meg ahogy előadja, a fizess felszólítást! Nem találtam szavakat, csak kamillázom. Bunkó, de határtalanul. Meg nagyképű, csak nem tudom mire van oda?
Beszélgetni próbál. Majd indulás környékén megszólal: jó, hogy itt voltatok, de ne menjünk tovább velük, mert ők most már kettesben akarnak lenni.
Állam leesik! Megsértődöm, de keményen! Ez milyen? Andris is kiakad. Ezt el sem hiszem, mit bevállal!
Elhúzunk haza. Jay utánunk jön, de nem foglalkozunk vele. Csak keresem a szavakat, de nem jönnek. Hazafelé puffogok. Kik ezek? Mit képzelnek magukról?
Hazaérünk. Most már egészen kiégett a biztosíték. Elcsattan egy nem túl kedves sms. Jön rá rögtön egy bocsánat kérős telefon a havertól. – Á nem érdekel, bunkó vagy. Ennyi.
Naaa, Gyere le Múzeumba. Eszemben sincs. Csá
Felhív Ő is. Gyere! Miattam! Miattad? Te hülye vagy? Alszom! Csá!
Hívogatnak reggelig. Nagyon felidegesít. Kiosztom. Fel sem fogja! Tök részeg. Ilyenkor őszinte. Elismeri, hogy fel sem fogja miről beszélek! Nem számít, ha neked így jó! idióta vagy, basszus! Nincs agyad? Gondolkodj már! Azt sem tudod miről beszélek? Nem. Jó! Menjél inni! Nincs kedvem hozzád! Szia!
Továbbra is hív! Gyere ki! Jó megyek, negyed óra! Csak várj meg! A másik oldalamra fordulok, és alszom! Jó éjt!
Még három nem fogadott hívás.
Másnap sms neki. Kár, hogy nem emlékszel arra, amit tegnap mondtam a vélemény alkotásról és nyilvánításról! Nevetségesek voltatok!
Harmadik bocsánat kérés.
Nem megyek vele semmire. Idióta voltam. Te meg bunkó!
Mondta ezt Ő vasárnap hajnalban, majd szeretkeztünk.
Valóban nem belé vagyok szerelmes, csak a hitbe, hogy van még szerelem.
Irigylem a lányt, akit szeret.Irigylem, hogy vele alszik el. Irigylem, hogy őt kéri, költözzön hozzá. Irigylem az érzéseiket, és talán nem is őt akarom, csak végre Valakit!
De le kell zárni ezt is. Fájdalommentesen. Egyszer csak elég lesz. És bármennyire is szerettem volna vele lenni, be kell látni, hogy nem lehet. Valószínűleg nem lenne jó vége, hiszen ha így kellene lennie, már megtörtént volna.
- Igen. Pedig még vissza is fogom magam azok előtt, akiknek becsempészem a gyíkot.
- Úgy beszélsz, mint egy kisiskolás.
- Nem tetszik a becsempészem a gyíkot? Legyen egyszemű kígyó, vagy bőrös virsli, vagy hancúrléc?
- Lehetetlen vagy.
- Pia után nem. Szólj a barátnőknek!
- Te sosem állsz le?
- De! Azonnal leállok, ha elismered, hogy halálosan szeretsz.
- Akkor nyugodtan dőljön hátra, Mister Hancúrléc.
- Jó vagyok.
- Oké! Jó vagy.
- Most komolyan. Tudom, hogy te érzel valamit irántam.
- Elárulnád, honnan veszed? Nem azt mondtuk, hogy csak barátok vagyunk, akik kefélnek is?
- Komolyan kérdezem, hogy miért esik nehezedre bevallani?
- Mert barátok vagyunk! És ebből a kapcsolatból nem is lesz több. Ennyi.Ez a dolog úgysem működne. Te túl gyors vagy nekem, én meg túl követelőző veled és … de nekem jó így, ahogy van. Neked nem?
- Csak gondoltam… nem érdekes.
- Mi az?
- Nem, igazad van. Úgysem bírnál kezelni.
- Már megbocsáss, de az előbb háromszor is lekezeltelek, ha nem tévedek.
- Azt lekezelésnek hívod?
- Igen.
- Megkönnyítettem a dolgodat. Megmondtam, hogy hol masszírozz.
- Bárcsak a farkad is akkora lenne, mint az egód!
-Ha úgy lenne, nem tudnék járni. De megjegyzem, hogy te sem. Egyébként nem szoktál panaszkodni.
- Csak azért, mert folyton jár a szád, és nem hagysz szóhoz jutni.
- Imádod a farkamat, ahogy engem is.
- Ez nem igaz. Tudod, mit gondolok?
- Nem, de mindjárt elmondod.
- Hogy te vagy szerelmes belém, és csak mellébeszélsz.
- Igen. Persze, ahogy mondod.
- Ki akarod csikarni belőlem, hogy szerelmet valljak, mert túlságosan gyáva vagy, hogy bevalld előttem.
- Úgy látom, hogy ezen már sokat gondolkoztál.
- Nem. Ez most kristályosodott ki bennem.
-Szóval azt mondod, hogy vegyük alapul azt a szélsőséges lehetőséget, hogy érzéseket táplálok irántad.
- Igen.
- És ha eléd állnék, és bevallanám, akkor talán te is elismernéd, hogy szerelmes vagy belém. Igaz?
- Ez nem olyan egyszerű, mint ahogy gondolod!
- Hanem milyen?
-Ez nem így működik. A szerelem nem vita tárgya.
- Szerintem minden lehet vita tárgya.
- Nem! A szerelem nem.
- Nem, mert a szerelem az egy titokzatos játék.És ez benne a szép. Olyan, mintha fejest ugranál egy medencébe, amiről nem tudod, hogy sekély-e vagy mély? Persze ha sekély, akkor megsérülsz. Még le is bénulhatsz nyaktól lefelé. Viszont hogy ha mély… Érted?
Fejest ugrasz a hitbe, bízol a másikban és feltétel nélkül átadod magad. Erről szól az élet.Ismered a vásári játékokat, ugye?Tudod egy kettőt elég nehéz megnyerni, de olyan is van, amit mindenki könnyen megnyer. Mert ez a különbség a szerelem és a szex között. A szex az a játék, ahol mindenki kap egy kis ajándékot, senki nem megy haza üres kézzel. És a szerelem az, amit nagyon nehéz megnyerni. De ha sikerült és te viszed haza azt az életnagyságú kitömött rinocéroszt. Az sokkal jobb érzés, mint megnyerni egy vacak kis műanyag kulcstartót.
- Figyelj!
- Tessék.
- Hihetetlenül ügyesen tudod csavarni a szót. Őrület!
Duplát csak Jack-almából, a szimpla meg sosem érdekelt…
Miden ember, akivel valaha is összehozott a sors az életed részévé válik, és te is része leszel az övének. A közös élményeket sosem tudod kitörölni senkiből, és ez a tudat valami földöntúli boldogságot ad az életem jelenlegi szakaszában.
Ha neked fontos, hogy hogyan emlékezzenek rád, akkor csak magadat szabad adnod. Én magamat adom, és ha kellek neki, hát megkaphat, ha pedig nem, akkor említésre sem méltó az egész kapcsolatunk.
Van valami, amit nem tudok felfogni. Méghozzá az a sok-sok pozitív érzés, amit 2 hete kapok tőled. Kicsit bonyolult ugyan a helyzet, de elképzelhető, hogy pont ezért kell annyira.
A napokban sokat gondolkodtam azon, hogy mennyit számít egy kapcsolatban a szex? Azt kell mondanom,hogy nagyon sokat. De mi van akkor, ha találkozol egy emberrel, akire nem túlzás azt mondani, hogy tökéletes. Mármint, nem ő maga (koránt sem, de azért persze elég jó…), hanem az ágyban eltöltött percek mindegyike.
És azon is gondolkodom, hogy vajon a szex mámorában a fejedben lévő 200 gondolat közül hogyan tudja mindig pontosan azt csinálni, amit szeretnék? Hogyan van az, hogy két ember, aki szinte alig ismeri egymást azonnal összhangba kerül? Azt hiszem ebben is megvan mindenkinek a maga párja.Az a vicces ebben az egészben, hogy bármennyire próbálod elkerülni, szépen lassan beleszeretsz, mert valahogy minden jól alakul. Nemcsak az ágyban találod majd vonzónak. Észre veszed magadon, hogy csak nézed, ahogy beszél, és te vagy a legboldogabb. Nézed, amikor pakol, amikor öltözik, amikor fogat mos, amikor a pultnál áll, amikor nevet. És te boldog vagy, hogy közöd van hozzá. És magával ragad az első pár „rajongós” hét. Amikor rá gondolsz, és tudod, hogy ő hív, és tudod, hogy ő ír. És szidod az életet, hogy már megint miért cseszett ki veled. Hogy már megint miért van egy harmadik? Hogy már megint harcolnod kell. Hogy már megint nem tudod minek van értelme,és mi válik értelmetlenné. De este megint mellette alszol el. Sokadszor a héten…
És nem érdekel többé a csaja, mert úgy érzed, hogy nincs az az ember, aki megakadályozná, hogy a tiéd legyen.
Már megint csak nem jött össze. De kivételesen nem én vagyok az oka, és engem zavar a legkevésbé, ha nem keres.
Éreztem én az elején, csak bevallani fájt. Fiatalabbal, már nem érdemes kezdenem.
Nekem, akinek minden vágya, hogy találjon valakit, akivel végre összeköltözhet, és akivel elintézheti a heti bevásárlást,akivel felnőttnek érezheti magát, akire főzzön, meg mosson, akivel szórakozni mehessen, vagy csak odabújjon hozzá aludni, miközben játszik…. ennyi csak.
Az idén talán összejön, de az is lehet, hogy nem. Talán már van is kiszemeltem, talán még nincs. Talán az sem működne, talán jobb lenne, mint azt képzelem. Talán máshogy kellene kezelnem végre a pasikat.
Talán kellene egy kis magány, vagy egy kötetlen kapcsolat, egy kicsit több pihenés, és eggyel kevesebb munkahely, kevesebb stressz, és némi fizetés emelés…
Van az a mondás a türelemmel, meg a rózsával. Én szeretem a rózsát!
Repülni kezdett. Valami felé, ami olyan volt, mint a Hold, csak sokkal nagyobb, sokkal puhább, sokkal nedvesebb, sokkal élettelibb, és sokkal izgalmasabb. De mivel nem tudta pontosan hová is készül, jó sok mindent belepakolt a bőröndjébe. Sok emléket, sok élményt, sok félelmet. Ezekből kell majd az útja során szelektálni. Először le kell vetkőznie a sok félelmét, amit szépen lassan növesztgetett maga köré, egyfajta burokként. A belsejébe már nem nagyon engedett be senkit ez ideje. Ha mégis, akkor ezt csúnyán kellett kidobnia, és szakadást jó sokáig kellett foltozgatni, hogy ne látszódjon meg a helye.
Ezután új élményekkel kell felülírnia a régieket, és ez sem fogja majd terhelni a lelkét.
És végül a sok-sok emléken kell majd túltennie magát. Ezek az emlékek egyszerre jók, és fájnak is, mert nem hozhatók vissza többé. Azért nem kell kidobni egyik csomagot sem, csak szépen át kell őket csoportosítani. Ott lehet őket hagyni 1-1 állomáson, és feladni fénypostával vissza a Földre. Ez jó ideig tart majd, de az új ruhák sokkal jobban fognak állni rajta, és sokkal jobban fogja érezni magát a bőrében.
Csak azt nem tudja mikor érkezik meg. Reméli, hogy nagyon soká, mert ha nem láthatóan, de már halványan van mellette egy útitárs. Most még csak egymás mellett ülnek. Együtt utaznak. Kicsit beszélgetnek, kicsit fogják egymás kezét, kicsit csókolóznak. De szépen lassan egyre közelebb jutnak a célhoz, lassan megérkeznek együtt valahová, ami talán valamiy olyasmi mint a Hold…
Nem is annyira az elégít ki, hogy az előző bejegyzésem mindkét – szerencsétlen- szereplője megkapta a magáét. Nem foglalkoztatott már. Nem volt központi téma.
Inkább az utolsó mondatomra reflektálnék (hej, Ricsi ezt tőled loptam…), mert megkaptam.
Tudtam, hogy eljön ez is, és a kezdeti nehézségek ellenére elég jól alakulnak a dolgok. Legalábbis nagyon úgy tűnik, hogy lassan el kell tűnnöm innen, mert nehéz lesz sajnáltatós énblogot írni, ha minden rendben. Bár lehet kipróbálom milyen is egy boldog posztot írni.
Elkezdjem?
Ebéd, nagybeszélgetés, vasalás,csókok, nem alvás, Digital, mosolyok, simi, kis kacsintás, fröccs, buli, alvás, fáradtság, de olyan jól eső,nem látlak, mikor jössz, főzés, Corvin, csókok, haza, alvás,telefon, pár sms,Cha-cha, barátok, rose, félek, megijeszt, védekezek, hiszti, miért nem jössz, filmezés,Toldi, Gödör, napsütés, séta,Nyugatiba nem érek,fehér bor,Instant, haza, cigi, összebújás, huncutkodás, reggel együtt kelés, szép, napsütés, séta, elkísér, sokat jelent….
Állandó bennem a vágy, hogy megtoroljam a sérelmeimet.
Csak nem mindig tudom, hogy hogyan kellene ezt tennem, aztán egyszer csak jön magától. Nem akarom hagyni magam. Nem akarom, hogy tudják megbántottak. Kemény lennék a legszívesebben, csak nem mindig sikerül.
És most azon gondolkodom, hogy miért keveredek mindig ilyen szituációkba?
Ha visszagondolok a múltra, és számot vetek, akkor eddig még mindig megkaptam a saját magam kis elégtételét. A vége úgy is az lett, hogy azok az exek, akik nem engem választottak mások helyett, akik nem akartak velem lenni, akik szakítottak velem, akik egyszer csak eltűntek, vagy nem hívtak fel, a végén mindig megbánták a dolgot. Jöttek, és kértek legyek velük. De nekem akkora már nem kellettek. És ez kivétel nélkül mindig így történt. Még azokban az esetekben is, amikor kijelentettem, hogy ez más lesz. Ő nem jön. És jött ő is, és szánalmasak mind egytől egyig…
Lehet nagyon erős szavak ezek, de egy férfi tudja már eldönteni, hogy mit akar! Könyörgöm, ha egy lány adja magát, akkor annak örüljön, de nagyon! Ne utána húzza a száját, hogy kihagytam…milyen hülye voltam, Na, majd most hátha… Hát Nem! Nincs második esély. Ha elszúrtad, hát ez van. Én is elszúrtam nem kevésszer, de akkor már tudtam, hogy nincs tovább, mert elszállt a kezdeti varázs…
És ha elszáll, akkor már csak az öröm marad, amikor megkapom, amit akarok.
Most két pillanatra vágyom, de nagyon.
Két ember meghunyászkodását szeretném végig nézni, és élvezni minden pillanatát.
Mert megbántottak. Nem is kicsit…
Alig várom már, hogy az egyik összeszedje magát, és megtörje végre a hosszú - majd egy hónaposra sikeredett - csendet. Én pedig elmondom neki, hogy az rendben van, ha nem akarsz már velem lenni, de legalább szólj róla! Rájöttem én persze, de az nem megoldás, hogy egyik nap még vacsorázunk szerelmesen, a másik nap már a szeretődet hozod be a kedvenc helyünkre, ahol mindenki ismer, és mindenki lát. Te megalázol engem… nincs ezzel baj! Megalázod te még magad… nekem…
Azt is várom, amikor a másik felhív. Bár ennek nem tudom, mennyi esélye van. Elég kellemetlen lenne azt megmagyarázni, hogy az elmúlt 1 hétben miért nem kerestél, ha megígérted. De fogunk még találkozni, és az neked lesz kellemetlen. Mert már tudom, hogy szar ember vagy, csak jól tudod eladni a benned lakozó semmit.
Ezeket leírva sokat változtam. Régebben sokkal naivabb voltam. Állandóan azt vártam, hogy mikor hív, mikor ír? Ma meg már annyira nem érdekel. Nem számítanak most ezek a dolgok. Pasik eddig is voltak, eztán is lesznek.
És a lényeg, hogy a végén úgyis megkaplak téged! :)
Fény az éjszakában. Kicsit pislákolt, aztán meg ki is hunyt…
Tavaly nyár. A teraszon ül. Látom, hogy mosolyog. Tetszik? Nem tetszik? Nem tudom. Aranyos.
Jön újra. Benn ül. Néz megint, mosolyog is. Én is.
Nem jön egy ideje.
Január. Cha-cha. Ott áll. Köszönök. Helló. Köszön. Semmi több. Elment. Tánc reggelig. Nélküle.
Február környéke. Álmodom. Vele. Elég jó. Tetszik.
Április. Hipnózis díjkiosztó. Csütörtök. Itt van. Jézusom! Ez nagyon durva.
- Szia!
- Szia! Hát te itt?
- Igen, nyertünk! Kétszer is.
- Elmondod? A Kreatívnak forgatok.
- Nem, nem, köszi (mosolyog).
- Honnan ismerlek?
- Cook?
- Tényleg! (mosolyog) csend… mennem kell dolgozni.
- Ok! Szia
Szombaton Cook. Beült a teraszra! Na nee! Én nem megyek ki. Már így is durvaa helyzet! Kinn ül, néz, mosolyog. Beültek. Maradnak zárásig. Egyszer csak eltűnik.
Margit Sziget (ugyanaznap) megint itt van. Mit keres itt? Én céges szülinapon vagyok, hogy kerül ide. Szia! Miattad jöttem. Dögös vagy. Nagyon. Tetszel. Meg akarlak ismerni. Ok. Gyere.
Csókolózunk. Alszol nálam? Persze. Hol? Az közel van. Csók, simi, honnan szedted össze ezt a feneket? Baromi jó. Semmi szex. Reggel van. Szép vagy. Kérsz kávét? Tusolsz? Ááá, nem majd otthon. Fáradt vagyok, 3 órát aludtunk. Számodat megadod? Persze. Holnap felhívlak. Ok, várom. Jól éreztem magam. Én is. Lifttel le.
She's just a cosmic girl,
From another galaxy,
My heart's at zero gravity,
She's from a cosmic world,
Putting me in ecstasy,
Transmitting on my frequency,
She's cosmic.
